Egy közbenjáró imádságot olvastunk. Szeretném néhány tanulságát kiemelni.

Tudakozódtam, meghallottam, imádkoztam – a közbenjáráshoz mindháromra szükség van! A közöny nem tesz közbenjáróvá. Nemcsak meghallgatni, hanem meghallani is. Nehémiás meghallotta, és látjuk mi lett a következménye ennek.

a fogságból megszabadult maradék zsidók ott abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak; és azonfelül Jeruzsálem kőfala lerontatott, s kapui tűzben égtek meg! – ez az információ azért volt megrázó Nehémiás számára, mert szembesítette a maga és népe vétkének következményeivel és vétkük súlyosságával.

Épp ezért a közbenjáró imádság bűnvallással kezdődik: vallást teszek… vétkeztünk… én is… nem tartottuk meg a parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényeket…

Lehet-e közbenjáró valaki, aki szintén vétett abban, amiben azok, akikért közben jár? Vihetem-e a vétkezőt Isten elé, ha én is vétettem? A történet tanúsága szerint igen, ha én is megbántam, megvallottam és elhagytam – ahogy Nehémiás.

Emlékezzél meg … a beszédedről, melyet parancsoltál – A vétkezőnek nincs más lehetősége, mint Isten ígéretére hivatkozni. Milyen jó, hogy van mire hivatkozni! Milyen jó, hogy olyan Istenünk van, akinek a vétkező számára is van ígérete! Fontos, hogy olvassuk és ismerjük az Igét. De ez nem elég, hinnünk is kell, hogy amit Isten megmondott, az úgy van. Ez a hit támasztott bizalmat Nehémiásban, hogy Istenhez forduljon. Nehémiásnak nemcsak hite volt, hanem Isten ismerete. Ez a hit és ez az ismeret vitte arra, hogy így szólítsa meg Istent: Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és irgalmasságot az őt szeretőknek és az ő parancsolatait megtartóknak… Milyen szép bizonyság ez arról, hogyan ismerte Nehémiás Istent!

A könyvben leírt történetből látszik, hogy Istennek kedves, ha valaki az Ő irgalmában/szeretetében bízva Hozzá fordul.

Még visszatérnék arra, hogy Nehémiás hogyan reagált a Jeruzsálemből jövő hírekre: 4.v.:.Napokon át ültem, sírtam, keseregtem/gyászoltam, böjtöltem, imádkoztam,6.v.: könyörgök nappal és éjjel

A Biblia általában nagyon szűkszavú arról, hogy ki mit hogyan élt meg. Az, hogy itt le van írva, azt jelenti, hogy a Szellem ki akarta emelni, valamiért fontos. Amik megírattak, a mi tanulságunkra írtattak meg.

Ahogy Ezsdrás esetében is, itt sem ezek a külsőségek a lényeg, hanem az a szív, amely ezekben a külsőségekben nyilvánult meg. Ha ezek a külsőségek nem írattak volna le, csak feltételezéseink lehetnének arról, mi volt Nehémiásban.

Ha ez a szív/indulat/lelkület nem lett volna, ma nem tartanánk kezünkben ezt a könyvet, nem lett volna miről beszámolni. A Szentírás példaként állítja elénk Nehémiást ebben a tekintetben. Nyilván nem a hír hallatára vált ilyen lelkületűvé, ennek előzménye volt az életében. Egy önmaga előtt is összetört élet, egy Isten előtt megalázkodott szív, egy irgalmat nyert bűnös, aki másokat is ehhez az irgalmas Istenhez akart vinni.

Isten keresi az ilyen közbenjárókat. Ézs 59,16: és látá, hogy nincs senki, és álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró

Munkálja az Úr továbbra is a mi szíveinkben ezt a lelkületet, ami tk. Jézus Krisztus a Megváltó, a Szabadító lelkülete.